Tóth Anikó, aki 3 gyermek édesanyja, egy kiskunhalasi kft. kereskedelmi vezetőjeként dolgozott egészen 2007-ig. Ekkor költözött családjával együtt Írországba, ahol teljesen új életet kezdtek. Anikó azonban nem találta a helyét, és három évvel ezelőtt megbetegedett: erőteljes orrfolyással, köhögéssel és fulladással küszködött. Gyógyulásának útja a Moksa Csepphez vezetett.

Mikor és hogyan találkozott a Moksa Cseppel?

Amikor rohamszerű rosszulléteim már nem csak éjszaka jelentkeztek, elkezdtem orvostól orvosig járni Írországban is és itthon, Magyarországon is. Sokszor napokig föl sem tudtam kelni, annyira legyengültem, és képtelen voltam ellátni a munkámat és a háztartási teendőket. Az orvosok folyamatos gyógyszer- és szteroidszedésre „ítéltek”, pedig ahány orvos, annyi diagnózist állapított meg. Felmerült az allergia, a reflux, az asztma és a pajzsmirigyzavar lehetősége is. Besokalltam, és az alternatív terápiák felé fordultam. Így került az életembe a Moksa Csepp.

Milyen tapasztatai voltak és vannak a Moksa Cseppel kapcsolatban?

Amikor elkezdtem használni, a tüneteim fölerősödtek, és nagyon megijedtem, hogy az ünnepek alatt képtelen leszek ellátni a családomat. Ezért abbahagytam a szedését. Ugyanakkor minden gondolatom a csepp körül forgott. Igyekeztem valamennyi előadást, videót megnézni a Moksa TV műsorán, és így keltette fel érdeklődésemet Ibránszki Bea numerológus és önismeretfejlesztő tréner. Rögtön az az érzésem támadt, hogy beszélnem kell vele. Fel is kerestem, és Bea meggyőzött arról, hogy a fölerősödött tünetek teljesen természetesek, és ne hagyjam, hogy az átmeneti kellemetlenségek eltántorítsanak a Moksa szedésétől. Megfogadtam a tanácsát, és lassan egy éve reggelente 10-10 cseppel indítom a napomat. Napról napra jobban vagyok, tele energiával, vitalitással. Azóta egyszer sem dőltem ágynak, megszűntek a köhögési és fulladási rohamaim, pedig elhagytam a gyógyszereket is. Most már ismét teljes értékű életet élhetek, kiváló a fizikai állapotom, rendszeresen gyalogolok, sőt még kocogni is szoktam.

A betegségek sokszor üzenet értékűek. Ön mit tanult a betegségéből és a felépüléséből?

Amikor elkezdtem mélyebben foglalkozni a tüneteim hátterével és kiváltó okaival, számomra is bebizonyosodott, hogy minden betegség lelki eredetű. Testünk jelzéseire mindig figyelnünk kell, és még a legapróbbat is komolyan kell vennünk! Szerintem nincs a Földön olyan ember, akit élete során ne ért volna valamilyen lelki sérülés, ne érzett volna dühöt, haragot, ne élt volna meg veszteséget, gyászt. Azt gondolom, hogy ezeket a negatív állapotokat meg és fel kell oldani, mielőtt még megbetegítenének.

Befolyásolta-e a Moksa Csepp a személyes fejlődését, életútját is?

Először is eldöntöttem, hogy igyekszem minél több emberrel megismertetni a cseppek jótékony hatását mind Írországban, mind pedig a szülőföldemen. Úgy éreztem, ennyivel tartozom a cseppek megalkotójának, Bencze Ilona homeopata-gyógyművésznek is, amiért újból teljes értékű életet élhetek. Óriási változást hozott az életembe az is, hogy Írországban nyitottam egy kis masszázsszalont, ahol a kezelések mellett saját készítésű szappanjaimmal is kedveskedem a vendégeimnek. Ugyanakkor részt veszek a cseppek forgalmazásában, sőt a magyarországi terjesztésben a fiam is segít, a megrendelőknek ő juttatja el a terméket. De ennél is fontosabb, hogy próbálom az embereket az egészséges életmód felé terelni, amihez mindenkinek nagy segítséget nyújt a Moksa Csepp. Egyébként – a betegségek megelőzése céljából – az egész családom rendszeres fogyasztójává vált.

Ön szerint mi a titka az egészség megőrzésének?

Meggyőződésem, hogy kellő hangsúlyt kell fektetnünk a testi-lelki egyensúly megteremtésére, illetve arra, hogy minden téren „Rend”-ben és „Egyensúly”-ban legyünk. Testünk működését tökéletesen össze tudjuk hangolni a helyes életmóddal, a megfelelő táplálkozással és a rendszeres mozgással. Erről szól „A szeretet 4 minősége” programunk is. A nyári fordulótól kezdve három hónapon át a „Moksa-küldetésben” résztvevők is elsősorban ennek fontosságát hangsúlyozzák. Június 13-án Kiskunhalason tartottunk egy nagyszabású előadást a Moksa Cseppről Bencze Ilona és Ibránszki Bea részvételével, ami rengeteg pozitív erőt adott a folytatáshoz. Kiskunhalason Moksa klub is alakult.

Forrás: Elixír Magazin (2014. augusztus)