Vissza a blogba

Lépten nyomon bombáznak minket reklámokkal, a TV-ben, óriásplakátokon, az internetes felületeken. Ezek szereplői általában fizetett színészek, akik nagyon valószínű, hogy igazaból nem is szoktak hegyet mászni, nemhogy azt a cipőt használják hozzá, amit kínálnak, ugyan ez igaz lehet a fogrémekre, vagy aki mondjuk a párizsi reklámban szerepel, az a való életben Vega… szerintem értitek, mire akarok kilyukadni. Az ilyen reklámok ugyan meggyőzőek lehetnek, mert látványosak, vagy szájbarágósak, de nem túl hitelesek, mert sok esetben annak az embernek aki reklámozza, nincs is vele személyes tapasztalata. Ebben más az MLM.

A multi-level marketing (MLM) vagy network marketing, magyarul többszintű értékesítés vagy hálózati kereskedelem. Ez egy vásárlásra ösztönző marketingforma.

Véleményem szerint ez egy nagyon igazságos rendszer, mivel a cég ahelyett, hogy reklámfilmekre, vagy a hirdetés bármely formájára költene, ehelyett inkább ezt az összeget az értékesítőknek adják, akik olyan vállalkozók vagy hálózatépítők, akik a céggel alvállalkozói szerződésben állnak, ők fogyasztók és ajánlók egyben. Ezzel garantálva biztos megélhetést rengeteg ember és családjaik számára, illetve őszinte és valós tapasztalatok közlését – embertől embernek – a cég termékeivel, szolgáltatásaival kapcsolatban.

Sokféle MLM rendszer van, mást és mást kínálnak, és magában a rendszerben is sok eltérés lehet. Van egy kategória az MLM rendszereken belül, ez a táplálékkiegészítők birodalma, és ezt szeretném egy kicsit részletesebben kifejteni. Nem egy olyan cég van, aki MLM rendszeren keresztül dolgozik, mert felismerték, hogy ez egy tökéletes eszköz a gyors és hiteles értékesítésre.

Miért hitelesebb, mint egy reklámfilm?

Mivel azok, akik ajánlják a termékeket egy személyes konzultáción, előadáson, webkonferencián, a saját tapasztalataikon keresztül ismertetik meg velünk a termékeket, ezért ezek valóságosak, hitelesek. Aki beszél a termékről, tényleg ismeri, mert használja. El tudja mondani, hogy jobban érzi magát, meggyógyult, változásokat vett észre magán, vagy nem hozta a termék a kívánt eredményt. Illetve a közvetlen ismerősök a saját szemükkel láthatják a változást, ha a kínált termékek tényleg működnek.

Az egész rendszer abból indul ki, hogy ha én veszek egy terméket, amit kipróbáltam és nekem bevált, akkor nyilván fogok még vásárolni, és ha szembe jön velem az utcán valaki, akinek a beszámolója alapján ugyanerre a termékre lenne szüksége, akkor ajánlom neki, ha ő elégedett volt tovább ajánlja, és így tovább. Ilyenkor én, ezek után az eladások után jutalékokat kapok, mindenki után, aki rajtam keresztül vásárol, és azok után is, akik az én vásárlóimtól vásárolnak. Egy idő után már csak arra kell figyelnem, hogy ezek az emberek elégedettek legyenek, és ne morzsolódjanak le, nem feltétlenül szükséges nekem személyesen tovább keresni a vevőkört.

Az Ausztriában bejegyzett ILONA Med GmbH is, egy MLM alapokon nyugvó rendszer, ami fantasztikus termékeket kínál.

Bencze Ilona, a Moksa Csepp megalkotójának több dolog is fontos volt.

Az első, hogy a szegények, betegek, vagy önhibájukon kívül azok, akik anyagi helyzetük miatt nem juthatnak a termékekhez, azok is részesülhessenek benne. Az első ilyen kedvezmény a Moksa csepp 4+2-es csomagja volt, ami azt jelenti, hogy 4 üveg Moksa áráért 6 üveggel kapok. Tehát kettőt ingyen, amit elajándékozhatok olyasvalakinek, aki nem tudja megvásárolni a terméket önerőből, vagy ha én vagyok rossz anyagi helyzetben, akkor eladhatom azt a 4 üveget, amit vettem, és a maradék kettőt, amit ajándékba kaptam én el tudom fogyasztani. (Azóta több termékünk van és többféle csomagváltozatok.)

A Második, hogy azok akik megbizonyosodtak a termékeink hatékonyságáról és szeretnék eljuttatni ezeket más emberekhez is, azok anyagilag is jól járjanak.

Így ha valaki rajtam keresztül vásáról terméket, azért én jutalékot kapok, ha ez 1 ember, akkor 1 ember után, ha ez 10, akkor 10 után, ha ez 100, akkor 100 után, és így tovább.

Ezzel még nincs vége a jutalmazásnak. Ha azok közül, akik rajtam keresztül vásárolnak, valaki továbbajánlja a termékeinket, és lesznek vásárlói, akkor azok után az emberek után is kapok én (is) jutalékot. Ezt nevezzük első mélységnek, és 5 ilyen mélységig kapok jutalékot az egyes emberek után.

Tehát:

Ha én vagyok A és van 10 vásárlóm

Az én vásárlóim B-k és neki is van 10 vásárlója = 100 vásárló

Ő vásárlói C-k és nekik is van 10 vásárlójuk = 1000 vásárló

Ő vásárlói D-k és nekik is van 10 vásárlójuk = 10000 vásárló

Ő vásárlói E-k és nekik is van 10 vásárlójuk = 100000 vásárló

Ő vásárlói F-k és nekik is van 10 vásárlójuk

Akkor én E-ig részesülök jutalékban, amit ebben az esetben 111110 ember után kapok.

Ez az összeg minden mélységben ugyanannyi, az egyes termékek után.

Ahhoz, hogy jutalékot kapjak, aktívnak kell lennem, ennek a feltétele az, hogy minden hónapban hozzak egy új vásárlót.

 

Kérdéseikkel nyugodtan keressék fel ügyfélszolgálatunkat. – +36 20 778 5621

 

Jó egészséget kíván:

A Moksa Csapata

Nézzen körül a webshopban

Ismerje meg termékeinket és hatásukat. Vásárlás nélkül is informálódhat.


Belépés a webshopba
A bizonytalanság biztonsága
ILONAMedGmbHlogo
A bizonytalanság biztonsága
Készleten
€ 11
Nettó ár: € 10

Kosárba teszem
4 + 2 Multipack 6 db Moksa Csepp (6x10ml)
ILONAMedGmbHlogo
4 + 2 Multipack…
Készleten
€ 95.6
Nettó ár: € 79.67

Kosárba teszem
Elengedés - Az önátadás útja
ILONAMedGmbHlogo
Elengedés - Az önátadás…
Készleten
€ 13
Nettó ár: € 11.82

Kosárba teszem
Jogi nyilatkozat

Az étrend-kiegészítők nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, nem alkalmasak betegségek kezelésére sem a megelőzésére. Az étrend-kiegészítők élelmiszerek, így a jelölésükre (címke feliratok, a címkén, csomagoláson található bármely jel, ábra stb.) és reklámozásukra az élelmiszereknél megfogalmazott általános előírásokat kell alkalmazni. Ennek megfelelően a termékek jelölése, megjelenítése és hirdetése nem állíthatja, vagy sugallhatja, hogy az étrend-kiegészítő betegségek megelőzésére, kezelésére alkalmas, vagy ilyen tulajdonsága van. Kérjük a gyártók leírásainak és reklámjainak olvasásakor, ezt vegyék figyelembe! Webáruházunk nem foglalkozik tanácsadással, gyógyítással, probléma megoldással. Amennyiben termékeinket gyógyászati céllal kívánja felhasználni, úgy előtte kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. Minden esetben figyelmesen olvassa el a termék csomagolásán lévő, illetve a termékhez mellékelt tájékoztatót! Figyelem! Nem tekinthetők bizonyítéknak a Moksa termékekkel kapcsolatos pozitív terméktapasztalatok, a betegektől és kezelőorvosaiktól származó vélemények. Az emberi szervezetre gyakorolt esetleges kedvező hatás szintén nem azonosítható a gyógyhatással. Mivel minden ember szervezete más, ezért eltérően reagálnak a termékek szedésére. Az étrend kiegészítők nem gyógyszerek, gyógyhatásuk nincs, ezért az ebből eredő állításokért felelősséget nem vállalunk. A weboldalon szereplő kedvező hatások, pozitív visszajelzések kizárólag a termékeket szedő és használó fogyasztók véleményei, tapasztalatai alapján kerültek feltüntetésre. Ezen kívül a szakirodalomban publikált orvosok, kutatók, természetgyógyászok anyagiból válogattuk össze honlapunk tartalmát.