Mit is jelent a holisztikus szemléletű, az emberi lény minden szintjén megvalósított tudatos életvitel, és hogyan is lehet kialakítani? Ízelítő Török Zsófia és Bencze Ilona beszélgetéséből a Hatoscsatornáról.

Török Zsófia:

Ha rád nézünk, már akkor evidens, hogy valahol a fiatalság megőrzése is egy ilyen fő célpont nálad, tehát nem csak az egészség, hanem az egészségtudatossághoz tartozik az, hogy fiatalon megéljük és vigyázzunk a testünkre. Az egészségmegőrzés és a fiatalság egy fontos kapcsolás már a mai fejben, nem egy divat vagy egy hóbort, hanem már egy életmód. Mi az ami téged ezen az úton vitt, mit tudsz erről mesélni nekünk, hol szólított meg ez a téma?

Bencze Ilona:

Először egy olyan jó 11-12 évvel ezelőtt, amikor meglett a Csepp, az volt az elképzelésem, hogy akik betegek azok gyógyuljanak. Abból indultam ki, hogy nagyon sok beteg ember van a Földön és nem csak idősebbek, hanem fiatalabbak is. Semmi máson nem gondolkodtam, csak azon, hogy el tudjam juttatni a Cseppet az emberiség 1%-ához, hogy se a fiatalok, se a középkorúak, illetve az idősebb emberek se legyenek betegek. Közben egy 2-3-4 év eltelte után rájöttem, hogy a Csepp nem csak betegeknek jó, hanem olyan személyeknek is hasznos és értékes akiknek mondjuk kapcsolati problémáik vannak. Például ha nagyon haragban vannak a családban valakivel.

Török Zsófia:

A kapcsolatokban hogyan segít?

Bencze Ilona: (tudatos életvitel az emberi kapcsolatainkban)

Tudatos életvitel a családunkban (family-457235_1920)
Tudatos életvitel a családunkban (family-457235_1920)

Ez egy nagyon érdekes kérdés, aki nem tapasztalta meg magán az még nagyon nehezen tudja ezt elképzelni. Hogy lehet, hogy egy információs készítmény nem csak a fizikai testünkre hat, hanem az egész lényünkre, az egész belső világunkra. Valójában röviden azt tudom mondani, mivel a lelkünket is ápolja, a belsőnket is harmónikusabbá teszi, ezért úgy tud segíteni a kapcsolatokban, hogy mi változunk a jó irányba, ezen a képzeletbeli spirálon mi magunk megyünk följebb és amikor én nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok, akkor ezt észreveszi akarva-akaratlanul a szűkebb környezetem. A társunk, anyósunk, apósunk vagy a főnökünk ezt észre fogja venni, hogy én jobban vagyok, valami megváltozott bennem. Így tapasztaltam meg, hogy a kapcsolatrendszer is javul a Csepp által. Tudatos életvitel Török Zsófiával és Bencze Ilonával részletei…